Mindez valahol gyermekkoromban kezdődött, amikor babakonyhát kértem egyik karácsonyra. Ezután kotyvasztottam az első leveseket a hátsó kertben, leginkább homokból és kavicsokból. Aztán csóró egyetemistaként naphosszat nyálcsorgatva bámultam a főzős műsorokat, amitől nyilván tíz perc után meg is éheztem. A konyhába kisétálva viszont a lehetőségek száma igen korlátozott volt: A) fagyasztott melegszendó B) smac leves. Ekkor jött a felismerés, hogy mennyire hiányoznak az igazi ízek, az igazi ételek. Elkezdtem hát leszokni a kamukaja kosztról, ami azt is jelentette, hogy muszáj volt a kreativitásomat is bevetni, hogy kevés pénzből finomat alkossak. Annyira csíptem a wannabe Jamie Oliver szerepet, pláne ha közben másokat is megetethettem, hogy a főzés valódi szenvedélyemmé vált. És a szenvedély szó most nem túlkapás, irreálisan sokat foglalkoztatott a téma és az is, hogy ezt feldolgozzam. Nekiültem és elkezdtem blogot vezetni kulináris kalandozásaimról.

Nem telt el két hónap, és az akkori marketinges pályámat elhagyva a főzés hivatásommá vált, azóta nincs is megállás: a polcon sorakozó szakácskönyveket már inkább nem is számolom (na jó, százhét), a konyhai eszközöket és fotózási kellékeket meg pláne! Ennek ellenére még rengeteg felfedeznivaló áll előttem – ennek az utazásnak a tapasztalatait és élményeit osztom meg veletek, legyen az egy kudarcba fulladt recept, életem legjobb marhapörköltje, egy új színfolt a város gasztrotérképén vagy egy felejthetetlen élmény!