Már két hete vagyok úton egyedül, mert a fejembe vettem, hogy körbevonatozom egész Tajvant. Éppen Taitung városába érkeztem meg, hogy innen átkompozzak a közeli Green Islandre, ahol a vulkanikus talajnak köszönhetően a tengervíz forrón tör fel szinte közvetlenül a part mellett, így a szabad ég alatt lehet fürdeni, ami ennyi megtett kilométerrel és élménnyel a hátam mögött jól fog esni.
A kikötőbe érve látom, hogy pechemre tíz perccel ezelőtt ment el az előző hajó és még vagy három órát kell várnom a következőig, szóval úgy döntöttem, inkább másnap korán kijövök újra, ma pedig szétnézek a városban.
Amikor az utcákon bóklásztam, akkor akadt meg a szemem egy étterem kirakatán, ami tele volt pakolva tányérokkal, mindegyiken guszta ételekkel. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy mindez csak műanyagból fröccsentett dekoráció, de mégis annyira hívogató volt, hogy beültem. Bent a kezembe nyomtak egy rózsaszín papírdarabot, rajta kínai sorokkal, számokkal, mellettük rublikákkal. Gyorsan összeraktam, hogy itt bizony a rublikákban elhelyezett x-ekkel kell a rendelést leadni, szóval fogtam magam kimentem és a kirakatból puskáztam melyik mi lehet. Mikor visszaértem nevettek is rajtam rendesen, én meg izgultam, hogy jó helyre húztam-e be a jelet.
Kihozták aztán a rendelésem, és ugyan a kirakatos változat nem pont így nézett ki, de ez egy perccel később már kicsit sem izgatott, mert életem egyik legfinomabb ételét kaptam. Rántott hús, tojással és hagymával egybesütve, egy édes-sós szósszal, na meg egy adag gyömbéres uborkasaláta. Semmi bonyolult mégis olyan umamibomba, hogy belefacsarodik az ember szíve. Ekkor szerettem bele a katsudonba, amit azóta rendszeresen készítek és az egyik legjobb dolog ami a (másnapos) rántott hússal történhet.
