Az elmúlt közel harminc évemet abban a hitben éltem le, hogy én bizony nem szeretem a falafelt. Sőt, nem hogy nem szeretem, nem is értem, hogy az emberek miért rajonganak ezért a száraz, fűrészporos fasírtért, amikor ennél ezerszer jobb dolgok közül lehet választani még az utolsó sarki török büfében is.
Minden bizonnyal ott futott vakvágányra a kapcsolatunk, amikor legelőször találkoztunk még réges-rég. Azt ugyan nem tudom felidézni, hogy ez pontosan mikor és hol lehetett, viszont az élményre tisztán emlékszem: egy fojtós, morzsalékos és erősen túlfűszerezett zöldséggolyóhoz volt szerencsém. Különösebben nem okozott bennem ez törést, egyszerűen csak elkönyveltem, hogy oké, köszi én ezt nem kérem.
Aztán mindig volt bennem ez a méltatlankodás, amikor valakit falafellel a szájában láttam, hogy miért eszik ezt a borzalmat? Majd néhány hete ez aztán átfordult egy erős gyanakvásba, hiszen képtelenség, hogy egy ennyire elbénázott étel ekkora nemzetközi karrierre tegyen szert. Végül beadtam a derekam és nekiláttam otthon.
Nyilván nem nehéz a bejegyzés címéből, meg fotójából kilogikázni, hogy igen, baromira ízlett! Köze nincs a fűrészporhoz, helyette egy krémes csicseriborsófasírt, gazdagon befűszerezve, jó sok korianderrel. Többször teszteltem már azóta és most itt egy sütőben süthető változatot mutatok. Egyrészt mert gyűlölöm bebüdösíteni a lakást olajszaggal, másrészt meg egy kalóriában karcsúbb változatot akartam, és így is isteni finom lesz, de leginkább frissen kivéve a sütőből a legjobb. Ja, és eszetekbe ne jusson konzerv csicseriből csinálni, mert nem lesz jó az állaga.
