Sóskaramellás sajttorta, ami most a tiéd lehet!

írta Kárai Dávid

Évek óta figyelemmel kísérem a Segítsüti árveréseket, ahol miden éveben két alkalommal bloggerek által készített édességekre lehet licitálni, az összeg pedig természetesen jótékony célra megy. Ebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy én magam is a felajánlók közé kerültem, mégpedig ezzel a sóskaramellás sajttortával szállok be!

Hogy miért pont ez? Szerettem volna biztosra menni! Az utóbbi időben óriási közönségkedvenc (nemcsak az árverésen, úgy általában is) a sóskaramell, én meg szeretnék minél több pénzt gyűjteni, úgyhogy megalkottam ezt a tortát, ami végül meglehetősen komplexre sikeredett.

Sóskaramellás sajttorta
róbbanó cukorkával

Az alapja a klasszikus, jól bevált sajtottortám, csak kevesebb cukorral, mert a tetején lévő, karamellizált fehércsoki mellé nem kellett még egy uralkodóan édes réteg. Az alja pedig egy mogyorós-kekszes ropogós tészta. Elméletben nem is tűnt túl bonyolultnak, de persze aztán jöttek az akadályok.

Kezdjük ott, hogy a tortaformám a legutóbbi tortaszállítás óta még nem került haza, így csak egy tortakarikám volt, amit sütéshez nem annyira csípek, csak akkor szeretem használni, ha egy tortát ki akarok dermeszteni. A másik, hogy első körben a lisztet keményítővel megpróbáltam részben helyettesíteni, hogy még jobb állagot érjek el. A harmadik, hogy mellényúltam a boltban és karamellizált fehércsoki helyett karamellizált tejcsokit sikerült vennem.

Licitálj akár erre a tortára is a Segítsüti oldalán – Kattints!

Ebből aztán az lett, hogy a tortakarikám nem szigetelt rendesen és nem is sült benne szépen a torta. A keményítőtől nagyon felpuffadt, aztán a sütőből kivéve összezuhant. A tejcsoki helyett karamellizálhattam én magam fehércsokit. Mondhatnám úgy is, hogy az első kör sütést végül egy tesztnek tudtam be és amit már a képen láttok, az már a második, tökéletesített változat. Ez viszont tényleg perfekt, úgyhogy ha nem licitálnátok, hanem megsütnétek, akkor itt a recept hozzá.

De a lényeg, hogy most irány a Segítsüti oldala, ahol csütörtök délutáni, azaz 2019. április 17-én 16:00-ig tudtok licitálni és minden befolyt forint a Nyúlcipő Alapítványnak nyújt támogatást és segítséget!

Sóskaramellás sajttorta robbanó cukorkával

Évek óta figyelemmel kísérem a Segítsüti árveréseket, ahol miden éveben két alkalommal bloggerek által készített édességekre lehet licitálni, az összeg pedig természetesen… Torta torta, karamell, sóskaramell, sajttorta, segítsüti, árverés, jótékonyság, recept, édesség, desszert European Nyomtatás
Adag: 22 cm Előkészületi idő: Főzési idő:
Nutrition facts: 200 calories 20 grams fat

HOZZÁVALÓK

A kekszes alaphoz

  • 150 g zabkeksz
  • 50 g darált mogyoró
  • 75 g vaj
  • kevés vaj a tortaforma kikenéséhez

A sajtkrémhez

  • 750 g krémsajt (vagy mascarpone)
  • 3 db tojás
  • 2 dl habtejszín
  • 1/2 vaníliarúd kikapar magjai
  • 95 g porcukor
  • 125 g finomliszt

A sóskaramellás réteghez

  • 200 g karamellizált fehércsoki (lásd megjegyzés)
  • 1 db lapzselatin
  • 3 db tojássárgája
  • 25 g cukor
  • 200 ml habtejszín
  • 1 nagy csipet tengeri só 

ELKÉSZÍTÉS

  1. A kekszes alaphoz a kekszet, valamint a mogyorót késes betétű robotgépbe tesszük és morzsásra daráljuk.
  2. A vajat megolvasztjuk egy edényben és a morzsás kekszhez keverjük és jól eloszlatjuk benne.
  3. Egy 22 cm-es tortaforma aljátsütőpíprral kibéleljük, az oldalát pedig kivajazzuk, majd beletesszük a vajas kekszmorzsát, elsimítjuk benne és egy krumplinyomóval, alaposan belenyomjuk, hogy jó tömör legyen.
  4. Amíg elkészíítjük a sajtkrémes réteg, hűtőbe tesszük dermedni.
  5. A krémsajotot egy nagy keverőtálba kanalazzuk, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat és simára keverjük.
  6. Hozzáöntjük a tejszínt és ez is elkeverjük benne. Hozzákaparjuk a vanília magjait is.
  7. Beleszitáljuk a liszetet és a porcukrot, majd csomómentesre keverjük.
  8. A kekszalapra ráöntjük a krémsajos masszát, majd 150 fokos sütőbe tesszük nagyjából egy órára, addig amíg a teteje barnulni nem kezd, de a közepe kicsit még remeg. (Ha még jobb állagot szeretnénk elérni, akkor csomagoljuk a tortaformát alufóliába és állítsjuk egy tepsibe, a tepsit pedig tölsük addig forró vízzel, amíg a tortaforma feléig nem ér. A sütési idő ekkor is változatlan marad.)
  9. Ha elkészült, hagyjuk szobahőmérsékleten teljesen kihűlni, majd tegyük hűtőbe 3-4 órára (de legjobb egy éjszakára).
  10. A sóskaramellás krémhez a tejszínt felmelegítjük, amíg gőzölögni nem kezd.
  11. A zselatinlapot hideg vízbe áztatjuk.
  12. Közben a tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd több részletben, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejszínt.
  13. Vízgőz fölé tesszük a tojásos-tejszínes keveréket, majd 85 fokig melegítjük, közben sűrűn kevergetjük.
  14. Hozzáadjuk a kinyomkodott zselatinlapot, elkeverjük, majd az összetört karamellizált fehércsokira ötjük és addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen fel nem olvad. Hozzáadunk egy jó nagy csipet sót és elkeverjük benne. (Itt érdemes kóstolgatni, hogy ki mennyire szeretné sósan és ennek függvényében lehet még hozzáadni.
  15. Fóliával letakarjuk, hagyjuk kihűlni, majd egy éjszakára ezt is a hűtőbe tesszük.
  16. Másnap habzsákba töltjük a karamellkrémet és a torta tetejét feldíszítjük vele. Én pluszban habcsókot és tört mogyorót tettem még rá.

MEGJEGYZÉS

Ha nem kapnál karamellizált fehércsokit, akkor könnyedén te is megcsinálhatod. Én Zsuzsi receptjét és tanácsait használtam, tényleg marha egyszerű (bár eltart egy darabig), itt ololvashatjátok: Karammelizált fehér csokoládé

You may also like

A weboldalon cookie-kat használunk az optimális működés érdekében. Rendben! Bővebben...